Kérlek

Kérlek, mond, hogy: „- Nem csak ennyi járt nekünk!”,
Nem csak egy boldog éjszaka, mi elrobogott felettünk.
Kérlek, mond hogy: „- Szebb lesz még a holnap velünk!”
Hogy ha találkozunk, akkor nem csak kínosan egymásra nevetünk.

Inkább vess meg! Gyűlölj! Csak ne lássam arcodon,
A közömbösség álarcát! S, hogy ne fájjon képzelnem, kelljen, hogy csak álmodom!
Inkább kerülj el! S ne nézz felém már,
Minthogy megjátszott mosolyodtól kapjon lángra orcám!

Csak álom volt, mit hittem: Hogy van még esély,
Hogy melletted ébredek egy nyári nap reggelén.
Hogy ajkunk egybeforr egy hideg téli éjszakán,
Hogy csak te leszel az ki mindig gondol majd rám!

S most foszlik a sűrű gomolygó köd,
Széttépte rólad az idilli képet bántó közönyöd.
Lelkemben felizzik pár dédelgetett pillanat,
S lassan lángra lobban! Porig ég a felejtés bársony szárnya alatt!

Itt őrzöm mélyen magamban azt az estét,
Amit halhatatlanná tett egy múló pillanat.
Ilyen maradsz nekem örökké:
Egy imádott, kedves, de ismeretlen gondolat!