"Ha van a természetünknek olyan képessége, amelyet csodálatosabbnak lehet nevezni a többinél, azt hiszem, az emlékezet az. Működésében, hibáiban, kihagyásaiban is valahogy érhetetlenebb jelenségekkel szolgál, mint a szellem egyéb területei. Az emlékezet néha mindent megőriz, szolgálatkész, engedelmes; máskor zavaros és gyönge, ismét máskor zsarnoki és ellenőrizhetetlen! Kétségtelen, hogy az ember minden tekintetben valóságos csoda; de az a képessége, amellyel emlékezik és felejt, különösen rejtélyesnek látszik." /Jane Austen/

"- Fájdalommal értesültem az Önt ért veszteségről! - Köszönöm! Nem volt még ilyen szerelem és többé nem is lesz. - Ugyanakkor kapitány még fiatal és imádkozom, hogy egy napon megtalálja a boldogságot! - A férfi nem felejti el olyan könnyen a nőt, mint fordítva! - Nem hiszem, hogy a női lélek állhatatlanabb a férfiénál! - A költészet, az egész irodalom ellenkező képet mutat... szinte minden mű a nők állhatatlanságáról szól. - Nem mindegyiket férfi írta? - Hah...De Miss Eliot! Talán igen! Úgy vélem ebben nem fogunk megegyezni! - Sosem állítanám, hogy a hűséget csak a női lélek ismeri. De annyit elmondhatok a női nemről, hogy még akkor is szeretünk, ha már nincs semmi remény." /Jane Austen/

"Úgy látom, ön nem számol a barátság és a szeretet hatalmával. Gyakran előfordul, hogy teljesítjük olyan ember kérését, akit szeretünk, s nem várunk arra, hogy érvekkel győzzön meg." /Jane Austen/

"Minél jobban megismerem a világot, annál szilárdabb a meggyőződésem, hogy sosem lelek olyan férfira, akit szívemből szeretni tudnék." /Jane Austen/

"Én gyűlölök mindennémű közhelyet, s néha csak azért őrzöm meg magamban az érzéseimet, mert leírásukra nem találnék más szavakat, csupán olyat, amelyből kicsépeltek már minden tartalmat és jelentést." - Jane Austen -

Tavasz felé (részlet)

"Sejtem, hogy eszközök vagyunk csak
S e gyarló élet nem a cél.
De átka van csak e tudatnak:
Tovább, jobb hitre nem segél.

Mert semmi sem tökélyes itt lenn,
És így lemondásom sem az.
Érzés, tudás bevégezetlen:
Amit beszéltem, sem igaz...

Hiába mondom: semmik vagytok
Hirfény, dicsőség, hatalom:
Hogy már szivem csak gazdag sírbolt,
S e féreglétet rég unom...

Hiú szenvelgés, balgatagság,
Hogy már szivemre mit se hat:
Hogy ami volna benne hivság,
Kiűzi gúnyos gondolat...

- Ah, mert ha járok a tavaszban,
És látom, hegy-völgy mint virul:
Szűz rózsabimbó, szép hajnalban
Hogyan nyílik ki, hogy pirul:

Eltörpül szégyenkezve minden
Hiábavaló bölcselet.
Mint aeolhárfa, emlékemben
Zendül bűbájos éneked -

Tündérvilág, bezárult éden:
Gyermekkor, első szerelem!
S egyszerre csak fáj, fáj a szivem,
És könnybe lábad a szemem... "
/Vajda János/

Szerelem átka

"Nem szeretlek... mért hazudnám,
Hitegetném magamat?
Ohajtlak, de nem szeretlek;
És szivem majd megszakad.

Elhamvaszt miattad a vágy,
Megtébolyít a titok,
Mit nem bírok már viselni,
És ki még sem mondhatok.

Ugy szeretnélek szeretni!
De nem szabad, nem lehet:
Te nem érted, mit jelent ez;
Te a kínt nem ismered.

S ha ismernéd, kinevetnéd;
És mind égő napsugár
Fáj, ha a még nyitva álló
Be nem forradt sebre száll:

Mosolyod ugy fájna nékem,
S volna gúnyod mosolya
Keserü, de gyógyitó ír:
Ne gyógyuljak én soha!

Oh hogy a láz, a halálos,
Midőn végkép elgyötör
- Mert utolsó a mit érzünk –
Már utóbb az is gyönyör.

És van elme, a mit mégis
Józan-épnek mondanak,
Rajongóbb a lázasénál,
Őrültnél oktalanabb!...

Jól tudom, hogy nincs a földönb
Hatalom, mely betemet
Multakat és nem történtté
Teszi a történteket;

S érezem, hogy vágyaimnak
Nincsenek reményei;
Jövőm üres végtelenség –
S nem tudlak felejteni!

Nem szeretlek... édes volna
Ezt előtted mondanom;
De mit érne? lekaczagná
Szavamat a fájdalom.

És te mégse hinnéd el, hogy
Büszke lelkem e szava
Több, mint minden „szeretlek”, mit
Hallani fogsz valaha.

Nem szeretlek! de ne tudd, hogy
Drága ez a diadal,
És rövid – hogy ebbe lelkem
Előbb-utóbb belehal..."
/Vajda János/