Találj rám!


Ha, majd pár év múlva,
Visszanéz a magány a homályos távol horizontján.
Ha, majd pár év múlva,
Azt is feleded, hogy léteztem talán.
Ha, majd pár év múlva,
Kutatni kezd az emlékekben a képzeleted,
Ott várok én rád! Eléd állok s rád nevetek!

Ha, majd pár év múlva,
Eszedbe jut, hogy ki is voltam én.
Akkor csak lassan hunyd le a szemed,
Érezd, ahogy a szíveddel együtt lüktetek.

Én, majd felszárítom keserű könnyeidet,
Mint tavaszi szellő az éltető májusi esőt,
Ha érzi, hogy letűnt már a kikelet!
És játszani hívom a bágyatag levegőt,
Ha az tikkadva nyög az egyhangú puszták felett.

Én, majd megállítom a szilaj folyót,
Ha az megáradva, dühödten mossa a fáradt partot.
S éjjel, hogy nyugodtan aludj, elcsitítom és kitámasztom a Földet,
S, ha nem lennél álmos egy meleg nyári éjszakán?
Én, majd meglasszózom, a Holdat s lehozom neked.
Hogy ne érezd annyira egyedül magad,
Ha én nem lehetek ott veled!

És, ha végül kinyitnád a szemed?
Hát, akkor riadva eltűnök,
Mint űzött vad a lángtengerré vált erdő fái között.
És, ha felfogod hiányom, akkor érzed:
Mennyit érek én!
Egy aprócska emlék!
A múlt foszló árnyainak rejtekén!