Szerte szét szórt apró jelek,
Hívtak, üzentek, hogy keresselek.
Hinnem kellett benne, hogy létezel, hogy élsz,
Reményt adott a hit, hogy egyszer mellém lépsz.

Reménykedtem benne: Nem csak álmodom,
Rád kell találjak egy napon.
Hittem: Minden szép lehet,
Hogy csak te hiányzol és teljes lesz az élet.

Aztán arcul ütött, minden keserves kutatás,
Minden hazugan kimondott szeretlek, minden árulás.
Megtört szívem darabjai szerte hullottak le a földre,
Nyomot hagyva, beletörve minden szeretettnek hitt férfibe.

Belém költözött, valami megmagyarázhatatlan hideg dac,
Nem örültem, ha bárki közelített, vagy ha rám mosolyogtak.
Fénysugárként léptél elém, s a fagy engedett,
Rám emelted tekinteted, s már akkor tudtam: elveszek.

De jó volt ebben a ragyogó csodában elveszni,
Melyet nap, mint nap van erőnk megkeresni.
Jó veled egy párnára hajtani a fejem,
S jó, ha megdobban a szívem: - Veled akarom leélni az életem!